Légy harcos!

Azt hiszem, nem mondok újat azzal, hogy a sikerért, a fejlődésért keményen meg kell dolgozni. Szándékosan nem a ’megszenvedni’ kifejezést használom, mivel nem az elrettentés, hanem éppen a kedvcsinálás a célom.

Te akarsz kézen állni? Igen, és mi a célod vele? Megéri a befektetett munka? Mire jó a kézenállás? Hogyan függ össze a mindennapi életeddel?

Ezeket a kérdéseket időnként nem árt feltenned, hogy tisztán lásd a saját motivációdat.

Hadd mondjak el egy történetet.

Volt egyszer egy lelkes, jó képességű tanítvány, aki rendszeresen gyakorolt és fejlődött is annak rendje, s módja szerint. A saját fejlődésén túl az a kellemes, jó közérzet is motiválta, amit a gyakorláson keresztül nyert magának.

Hamar eljutott arra a szintre, ahol már maga a kézenállás és a különböző, mérlegelemek puszta gyakorlása is rendkívüli örömöt okozott. Úgy szólván, ’kézenállás függő’ lett.

Az a szint, ahol tartott, könnyen fenntartható, de nehezen meghaladható volt. Mivel jól el volt, ezzel a szinttel, a továbbfejlődését segítő motivációja jelentősen csökkent.

A tanára észrevette ezt a kis kieresztést, és új kihívást támasztott elé. 

Egy nagy erő összpontosítást igénylő gyűrűgyakorlat lett a megfelelő eszköz. Az új mozdulat épp csak egy kicsit múlta felül a tanítvány akkori tudását, így az elveszett motiváció egy szempillantás alatt feltámadt. A szemekben újra megjelent az, az elszánt csillogás, ami a gyakorlás szenvedélyét jelzi.

2 héttel ezután a tanítvány önmagát felülmúló akarattal végül sikeresen megcsinálta a gyakorlatot. Ettől még az, persze ugyanolyan nehéz volt, mint azelőtt. A tanár jól tudta, hogy még jó darabig csak tökéletes koncentrációval lesz végrehajtható.

A tanítvány erre törekedett és a következő alkalommal is sikerrel járt. A harmadik edzésen viszont visszaesett a siker előtti szintre. Épphogy nem sikerült, pedig nem sokon múlt.

Ahogy ennek okát kezdte magában kutatni, ráeszmélt, hogy az összpontosítása nem volt tökéletes. A munkahelyén történt valami, amivel nem értett egyet, de mégis hagyta, hogy megtörténjen, pedig nem lett volna muszáj. Hogy lustaság, megszokás vagy figyelmetlenség volt ennek az oka, az voltaképpen lényegtelen. A fontos az, hogy lenyelt valamit, ami ellen egész lénye tiltakozott, és ez elvitt pont annyit a figyelméből, amennyi a sikerhez kellett volna. Megingott az önbecsülése és az önbizalma. Komoly erőfeszítésébe telt, hogy ez az érzés ne terjedjen át még a magánéletére is.

A következő edzésen a tanára közölte vele, hogy, ha nem mondja ki a munkahelyén, hogy mi nyomja a lelkét, arra még az egészsége is rámehet, akkor pedig több hónapos gyakorlás megy a kukába. A tanítványnak nem is kellett több. Meghozta a döntést.

Új erővel látott a gyakorláshoz. Izzott benne a düh és az elszántság. Aznap kétszer is sikeresen megcsinálta a gyűrűgyakorlatot sokkal stabilabban, mint azelőtt, másnap pedig határozottan és magabiztosan rendezte a munkahelyén előtte tornyosuló problémás ügyet is.

Ettől olyan erő szabadult fel benne, hogy legközelebb, már ő kért újabb kihívást jelentő gyakorlatot a tanárától.

A konklúzió annyira egyszerű és magától értetődő, hogy szinte már ciki leírni, a benne rejlő tanítást mégis oly ritkán használjuk!

’A sikerélmény és az önbizalom kölcsönösen erősítik egymást.’

A misztérium inkább abban rejlik, hogyan is lehet az élet egyik területén átélt sikerélményt, önbizalomba forgatva átvinni egy kevésbé sikeres életterületre.

Hisz senki sem lehet jó mindenben…

Annak idején, mikor a kézenállásom még legfeljebb közepesen stabilnak volt mondható, ezt a mozdulatot mindössze bemelegítésre használtam, és inkább a partner-akrobatikára koncentráltam. A kézenállás terén különösebb motivációm nem volt. Időnként eszembe jutott, hogy milyen jó lenne szépen, lassan izomból kiemelve felhúzni, és magabiztosan benne is maradni, de ezt még annyira távolinak éreztem, hogy nem is kísérleteztem vele. Fellendültem, kicsit benne maradtam, aztán, mikor elindult a testem hátra, komótosan kifordultam belőle. Úgy gondoltam, csak tornászok képesek arra, hogy lendület nélkül menjenek bele a kézenállásba, mert ez olyan erőt igényel, ami csak nekik áll rendelkezésükre.

Ez a hitem akkor rendült meg mélységesen, mikor, egy szép napon, egyik hölgy ismerősöm, nem minden erőfeszítés nélkül ugyan, de megcsinálta a fent leírt gyakorlatot.

Azt a felháborodást, amit akkor éreztem, nehéz lenne szavakba önteni. Elöntött a düh, és elszánt gyakorlásba kezdtem. Nem tűrhettem ezt a szégyent. ’Egy gyenge nő megcsinálja, én meg nem?!’

Hálás vagyok Neki, hogy akkor, - még, ha nem is állt szándékában, de  – felpiszkált. 

Ennek az élménynek köszönhetem, hogy ezt a mozdulatot már könnyedén meg tudom csinálni.

Akkoriban a munkámban és a magánéletemben egyaránt nehézségekkel küzdöttem, és utólag visszaemlékezve elmondhatom, hogy jóformán ez a sikerélmény tartott életben.

Azzal, hogy a kézenállást stabilizáltam, a lelki békét is könnyen elérhetővé tettem magam számára.

Nem rég ugyanennek az élménynek volt szerencsém a külső szemlélője lenni.

Egyik tanítványom jó ideje időzik egy olyan szinten, mely a képességeihez képest igen csak kényelmesnek mondható.

Egy kedves ismerősöm viszont éppen mostanában lépte meg a fent leírt szintet, és most érkezett el oda, hogy kitartó gyakorlásának végre a gyümölcseit is élvezhesse.

Összehoztam hát egy alkalmat, ahol teljesen indirekt formában, de szembesülhetett a tanítvány, az előtte megnyíló távlatokkal. A „ha neki sikerült, nekem is sikerülni fog” -elv hatásosnak bizonyult.

Néha fel kell, hogy piszkáljon valaki ahhoz, hogy kimozdulj a kényelmes szintről és elszánt gyakorlással új tudásra tegyél szert, mert a határ a csillagos ég…

Kívánom, hogy mindig legyen valami, amitől felizzik benned az akarat tüze, és, hogy ezt a kreatív izzást az életed minden területére át tudd vinni.   

A Serratus anterior avagy a ’fésű izom’ és a benne rejlő hihetetlen lehetőségek

A serratus anterior egy olyan különleges izomcsoport, melyet a hétköznapi életben szinte egyáltalán nem használunk, míg bizonyos sportokban és mozgásformákban nélkülözhetetlen szerepe van.

Éppen ezért, mikor ezeknek, az addig nem gyakorolt mozgásformáknak kezdünk hódolni, a fenti izomcsoportot szó szerint ’fel kell fedeznünk’ és aztán ’fel is kell ébresztenünk’, hogy a benne rejlő felbecsülhetetlen lehetőségeket ki tudjuk aknázni.

Elhelyezkedés: Fésű alakban tapad a bordákra, 2 oldalt, a törzs elülső oldalán. (Magyarul: ’fűrész izom’-ként említik.)

Az 1.től a 8/9. bordáig tart az ’eredése’, a tapadása pedig a lapocka (scapula) belső (medialis) szélén van.

Funkció: Elsősorban a lapocka stabilitásáért, és a bordakosár mentén való előre, hátra mozgásáért felel. Ezen kívül segíti a felkar előre és oldalra emelését, miközben a fejjel lefelé helyzetek stabilizálása is jórészt ennek fejlettségén múlik. 

Az erős serratus anterior biztosítja a kézenállás, a chaturanga és a karon egyensúlyozós pozíciók stabilitásának nagy részét!

Amennyiben ezt az izomcsoportot szeretnéd erősíteni, olyan, különleges 'fekvőtámasz csemegével' érdemes kedveskedned magadnak rendszeres jelleggel, melyben a karok kinyújtása után a vállakkal is megtolod a talajt. Ezekben a gyakorlatokban az sem baj, ha nem hajlítod derékszögnél jobban a karodat, viszont fontos, hogy az egész testet egyben tartsd, és a mozdulat végén, a karokkal told a tested a lábak felé, miközben a lábujjakkal ennek a tolásnak ellenállsz. A végeredmény a törzs teljes izomzatának bekapcsolása, olyan erővel, mintha egy tömör gumit hajlítanál meg.

A serratus anterior most és régen:

Napjain társadalmában olyan életmód terjedt el, ahol a túléléshez minimális mozgás is elég. Eljutunk A pontból, B pontba, ülünk, állunk, fekszünk, felülünk, felállunk, leülünk, lefekszünk… Eszünk, iszunk, alszunk, ürítünk, szexelünk és iszonyú sokat nézünk, a monitor előtt ülve. Ennyi…

Az életben maradás túlnyomórészt számítógépes és internet-technikai ismeretek függvénye. A többi csak extra… 

Az általános férfi szépségideál azonban, még mindig a szálkásan izmos, ruganyos testű, magas, atletikus alkat. Bár manapság a háborúkat is inkább ’gombnyomással’ vívják és a testi erőnek egyre kevésbé jut szerep, a legtöbb nő biztonságérzetének még mindig jól esik, ha egy jól felépített, izmos férfi van mellette. Az erős izomzat a hatalom szimbóluma is, így ennek birtokában a férfi is nagyobb önbizalommal és öntudattal rendelkezik.

Ezért aztán a férfiak egy része újfent elkezdett erős izomzatot építeni magának.

Van azonban egy probléma… 

Mivel az erős izomzat változatlanul nem kap komolyabb szerepet, inkább optikai szempontok számítanak, nem pedig a valódi funkció.

Különbséget kell, tennünk tehát mennyiségi és minőségi izom között.
Íme egy példa az utóbbira:

Mivel a minőség nem számít, napjaink eldobató társadalmában, ’a több, a jobb’. A nagy tömegű izom státusszimbólummá vált. Félelmet kelt a többi, kevésbé izmos (’átlag’) férfiban, és sok nőben, hamis biztonságérzet keltette vonzalmat ébreszt. 

(Más kérdés az, a szinte már közhelynek számító vélekedés, miszerint az izmok növelésével, az egyén, saját önbizalmának hiányát és belső kicsinységét igyekszik kompenzálni…) 

 

Erről szól a ’testépítés’ kifejezés is.

Az alapvető probléma az, hogy ebben az esetben a különböző izmok és izomcsoportok tömegének és erejének növekedése nem feltétlenül van egymással harmóniában. 

Amellett, hogy a tömeg növekedése érdekében olyan gyakorlatok végzése válik rutinszerűvé, melyek teljesen természetellenesek és végső soron tönkreteszik a váll teljes rotátor köpenyét (erről tendenciáról olvashatsz a ’Fegyenc Edzésben’ is), megtörténhet, hogy a kar megnövekedett tömegét a hozzá képest jóval gyengébb belső vállizmok egyszerűen nem bírják el, ezáltal állandó fájdalmakat okozva ’viselőjüknek’. Ez a szituáció különösen akkor szembetűnő, ha a lapocka stabilitásában nélkülözhetetlen szerepet játszó ’fűrész izom’ satnya marad. (Ezt a jelenséget ’lengő lapocka’ néven ismerjük, és a lapockák törzstől való szélsőséges, szárnyszerű eltávolodása jelzi. Korai gyermekkorban még természetesnek számít.)

Végeredményként olyan izomzatot kapunk, mely súlyok emelésén kívül semmi másra nem alkalmas. Nagy tömege miatt már a puszta viselése is nehéz, ezen kívül a kisebb, nagyobb sérülések következtében egyre fokozódó fájdalom és az izmok szélsőséges beszűkülése akadályozza ’gazdája’ könnyed, természetes mozgását.

Ez a fajta izomzat olyannyira nem praktikus, hogy egy archaikus, természettel kicsit is összhangban élő társadalomban, viselőjének puszta túlélése is kérdéses lenne.

Vessünk most egy pillantást a régi korok jellemző mozgásvilágára!

Más, más mozgásra van szüksége a vadásznak, a pásztornak és a földművesnek. Más mozdulatok és tevékenységek teszik ki a kőműves, a kézműves és a fafaragó életét. Az ötvös, a táncos és a harcos szintén más mozdulatokkal dolgozik.

Vegyünk például egy harcost, vagy egy vadászt. Az a mozdulat, mellyel a lándzsát elhajítják, izomhasználat szempontjából hasonló egy bokszoló jobb horog ütéséhez.

Ebben a mozdulatban a fűrész izom részvétele olyannyira meghatározó, hogy bizonyos forrásokban ’ütő izomnak’ is nevezik. Ilyenkor a kar nagy erejű előre lendülése történik, mely a lapockákat stabilizáló és a mozdulatban főszerepet játszó serratus anterior megfelelő edzettsége híján könnyen okozat komoly sérülést például napjaink gerelyhajítóinál.

Ugyanez az izomcsoport játszik jelentős szerepet az úszásnál vagy evezésnél, legyen szó kenuról, kajakról, vagy akár egy ladikban való kényelmes lapátolásról. A különbség a mozdulat irányában és a vízzel való ellenállásban rejlik.

Ellentétben a ’testépítés’ mozdulataival, például a ’fekve nyomással’, ezekben a tevékenységekben nem lehetséges az izmok ilyen szinten szeparált munka végzése.

Fekve nyomásnál elsősorban a karok és a mellizmok dolgoznak, míg a törzs és a lábak izomzata alig vesz részt a munkában. Fontos különbség még, hogy a munkavégzés azon szakasza, melyben a rúd (és vele a súly) a mellkastól a karok derékszögben való hajlításáig emelkedik, teljesen hiányzik a korabeli társadalmak mozgásrendszereiből, egyszerűen azért, mert nem praktikus. Ha egy vadász egy veszélyes vadat ennyire közel enged magához, az, az életébe kerülhet, arról nem is beszélve, hogy ilyen közelségből a döféshez szükséges erőt sem képes kifejteni.

Félreértés ne essék, ez a mozdulat manapság sem praktikus, sőt! A ’rotátor köpeny’ izomzata nem részt vesz benne, hanem csupán elszenvedi, és később kisebb, nagyobb izomszakadásokkal bünteti gazdáját. Ha kicsit utána nézünk ennek a ’testépítés irodalmában’, azt találjuk, hogy ez, ennek a tevékenységnek az elkerülhetetlen ’velejárója’...

És ez csak egy része annak az, igen komoly árnak, melyet a testépítők fizetnek nagy tömegű izmaikért.  

Ezzel szemben egy lándzsa elhajításában vagy az evező húzásában, a hétköznapi életben alig használt serratus anterior nem szeparáltan vesz részt. A karok mellett, a törzs teljes izomzatának összehangolt, mozgása segíti. 

Ezekben a mozdulatokban a ’fűrész izom’ egyik legfontosabb szövetségese a ’latissimus dorsi’.

Ez az izom nem más, mint a ’teremtés zsenialitásának ékes tanúbizonysága’. 

Eredésének legalsó pontja egészen a farok csontnál van. Innen kiindulva, eredési pontjai az L5-östől a T7-es csigolyákig terjednek, míg végül, a hón alatt ’átbújva’ tapad, a felkarcsontoz (humerus).   

A ’latissimus dorsi’ a test legnagyobb izma, mely összeköti a felsőtest elülső és hátulsó oldalát és végső soron felső és az alsó testet is.

·        Ezáltal vagyunk képesek olyan mozdulatokra, mint: a törzs oldal irányú csavarása (a törzs oldalsó izmainak – obliqe és serratus anterior – részvételével).

·        Ezzel tudjuk húzodzkodás alatt az egész testet megemelni, egyben tartani és elforgatni (a bicepsszel való összhangnak, és a lapockával való kapcsolatnak köszönhetően)

·        Ez teszi lehetővé a test megemelését valamint stabil, kompakt egyben tartását kézenállás és más kézen egyensúlyozós pozíciók alatt (a serratus anteriorral és a többi hasizommal való profi összjátéknak hála).

Elpuhult társadalmunk nem csak a vadászathoz és a közelharchoz szükséges mozgásformákat nem ismeri, de távol áll tőle az olyan mozgás is, mint a föld felszántása régi típusú ekével. Ebben a mozgásban, a traktorok és a többi mezőgazdasági gép megjelenése előtt, a ’földművesnek’, közvetlen kapcsolata volt az anyafölddel, munkájában segítségére lévő állatai és a földdel való érintkezés (véső soron a föld megtermékenyítése) révén.   

Anatómiai szempontból azt a mozgást elemezzük kicsit, amikor valamilyen nagy ellenállású dolognak neki feszülve, toló mozgást végzünk, például szántunk. Megfogjuk a munka végét… Neki gyürkőzünk a munkának… 

Mindannyian tudjuk, mit jelentenek ezeket a szófordulatokat, de, amit ezek takarnak, azt ma már csak a sportolók és a ’két-kezi munkások’ ismerik.

Úgy látszik más valamit tudni és más valamit ismerni…

Az imént leírt mozdulat az ellenállás legyőzéséhez kell. Itt nem emelünk, hanem tolunk, és nem karból, hanem egész testből. Az erősebb tolóerő érdekében nagyobb szögben (30-45 fok) dőlünk a tolandó felületnek. A talp és a lábujjak izmai indítják és adják át a tolást a comboknak, megfeszülnek a fenék izmai, a felsőtest pedig, lehetőleg nyújtott karokkal, a fűrész izom, az elülső és oldalsó hasizmok (rectus abdominis, obliqe), valamint a latissimus dorsi intenzív részvételével adja tovább az erőt a tárgynak. 

Ez persze nem egymás után, hanem nagyjából szinkronban történik, de az egész mozdulatnak mégis van egy meghatározó iránya és egy gyökérpontja, ahonnan kiindul.

Ha szabadidőnkben vidékre utazunk, és kedvünk támad ’megfogni a munka végét’, érezni fogjuk annak felszabadító hatását.

Ahogyan azt az elején is leírtam, felfedezzük és felébresztjük, mély álomban pihenő izmainkat (a serratus anteriort és a latissimus dorsit), majd leporoljuk őket és, ha kell, leverjük róluk a rozsdát.

Ennek a tevékenységnek több szempontból is terápiás hatása van a modern, anyaföldtől teljesen elszakadt emberre (homo computericus) nézve. A ház a földön van, a földből nő ki, így a ház körüli munka a földdel való kapcsolatot erősíti. Ezen kívül a kapálás, söprögetés, gereblyézés (az ellenállás legyőzése húzó mozdulaton keresztül), az előbb említett két izmot is visszahozza és bekapcsolja a mozgás általános áramlásába.

Ahogy tanítványaimnak szoktam mondani, „ha angyalok lennénk, ezekkel az izmokkal mozgatnánk a szárnyainkat”… Egy jó, kimerítő, kerti munka után, amellett, hogy kellemesen elfáradunk, kicsit olyan, minta szárnyaink nőnének.

A szárnyak a repülés, a szabadság szimbólumai. 

Szabadítsuk hát fel izmainkat, és adjuk meg testünknek, azt, amire az valójában vágyik: a könnyed, korlátlan, kreatív mozgást.     

Az 'önkifejezés' létkérdés.

„Én nem tudok, mozogni, nekem nincs izmom… Én nem tudok táncolni, én nem tudok csak úgy improvizálgatni… Én gyenge vagyok, nem bírok el senkit. Én meg nehéz vagyok, engem nem bír el senki… A gyerekeim/szüleim/kutyám/főnököm/stb. miatt nem mehetek sehova…”

Fantasztikus, mennyire kreatívak tudunk lenni, ha kifogásra van szükségünk önmagunk ellen. Annyian vágyunk rá, hogy mozogjunk, táncoljunk, akrobatikázzunk, színházat csináljunk! Aztán meg jön egy pont, ahol a legtöbben mindezt feladják. Miért mond le annyi ember az álmairól?  

A boldogtalanság, úgy tűnik jóval kényelmesebb és biztonságosabb, mint az önmegvalósítás. A boldogság kockázatos. Mi van, ha nem sikerül és megint kirúgnak a Paradicsomból?

Egy ismerősöm szerint kegyetlen dolog volt, mikor Magyarország legszegényebb vidékein tartottunk színházas, mozgásos tábort, tehetséges, de hátrányos helyzetű fiataloknak. Belekóstolnak a jóba, a törődésbe, a támogató, szeretetteljes odafigyelésbe, aztán meg mehetnek vissza a nyomorba, ahol ezután sokkal mélyebb lesz a szenvedésük.  

Igen, így is fel lehet fogni. Akár hagyhatjuk is őket elrohadni a kilátástalanság közepén, a tehetségükkel együtt.  

  

Én ezt hívom gyávaságnak. Amikor esélyt sem adsz a boldogságra, mert félsz, hogy, ha kudarcot vallasz, nem bírod majd elviselni a fájdalmat. Az élet valóban ilyen. Csupa fájdalom és bizonytalanság. A halál ehhez képest béke és nyugalom. Előbb, utóbb meg kell hoznod a döntést, vállalod-e a felelősséget az életedért. A szerelem, a szenvedély, öröm és extázis és minden intenzívebb érzés pokoli fájdalommal jár. Még a boldogság is, pontosabban a boldog pillanatok. (Mert ugye ki látott már boldogságot, csak úgy magában?)

Bírni kell! Nem a fájdalomba halsz bele, hanem abba, ha nem fejezed ki, ha nem osztod meg, hanem hagyod, hogy beléd rohadjon az érzés.

Vágysz a mozgásra, a színházra, a táncra, hogy megélhesd magad, hogy megélhesd, ami Benned van. Ez a művészet és az önkifejezés valódi célja. Hogy túléld az élet intenzitását és ebben másokat is segíts. Légy hát bátor, és mutasd meg magad. Minden kifogás a halál felé visz, még pedig az értelmetlen, katarzis mentes halál felé. Pontosan ez az, amitől a legjobban félünk. 

„A gyermekeim fontosabbak. Nem érek rá, hogy magammal is foglalkozzak.”  Lemondhatsz az élet intenzitásáról a gyermekeid javára, de a Te boldogtalanságod őket nem fogja boldoggá tenni, sőt. Rájuk hagyod az örök lelkifurdalást, hogy miattuk nem lehettél boldog! A gyerek akkor boldog, ha a szüleit is annak látja. Téged másol. Értük   kell fontosnak lenned magad számára.

  

Akkor lesznek igazán szabadok, ha példát mutatsz nekik. Mozogjatok együtt! Vidd be az önkifejezés szabadságát a családodba! Egy kamasz valószínűleg cikinek fogja ezt találni, de, ha kitartasz a szenvedélyed mellett, sokkal jobban fog tisztelni, és könnyebben is tud kapcsolódni hozzád, mintha megkeseredett, gyáva, neurotikus személlyé válsz, aki csak a „hogyan ne…” kezdetű intelmekre tud példát mutatni. Ha magadat megtanulod bátorítani, gyermekeidnek is önbizalmat adsz majd.

„Öreg vagyok én már ehhez… Ezt korábban kellet volna elkezdeni… Mozogjanak csak a profik…” Besenyő Pista Bácsi szavaival élve: „Ez hülyeség, kérem!” Egyedül a halálnak van rá joga, hogy megtiltsa, számodra a mozgást. Neki is csak egy rövid ideig. Nagyon sok olyan betegség, sérülés van, ahonnét éppen a rendszeres és megfelelő testmozgás a kiút. Megdöbbentő, mennyi ember gondolja úgy, hogy a mozgásos önkifejezés kizárólag a profik privilégiuma. A valódi élet 30 felett kezdődik. Ekkorra már jó esetben tudod, hogy mit akarsz, de, ha Te nem is tudod, a tested érzi, hogy mire van szüksége. Légy jó hozzá, és add meg neki.

Ha az emberek tudnák, mi mindent meg tudnak tanulni felnőtt fejjel, nem a leépülés és a totális önbizalom/becsülés vesztés felé tartanának annyian.

Amikor önfeledten mozogsz, szép vagy. Amikor megmutatod, ami benned van, kifejezed, amit érzel, lenyűgöző vagy. Kortól, nemtől és mozgásos múlttól függetlenül.

Ehhez le kell győznöd a gátlásosságodat, a félelmeidet, a negatív hiedelmeidet? Ez maga a katarzis… A folyamat nem egyszerűen szép, hanem gyönyörű. Minél nehezebb, annál jobban megérinti a nézőt, akit Te vezetsz végig a saját folyamatodon. Megjárod a poklot, hogy felébreszd a belső erődet, a bátorságodat. Ez a valódi transzformáció.

Megérinteni és felszínre hozni a félelmek alá rejtett szépséget. Hadd essen rá a Nap, tápláló sugara! Ha tudnád, hány ember van, aki rettegve vágyik ugyanerre! Mennyi embernek lehetsz példa, élő bizonyíték arra, hogy meg lehet csinálni! Nem pontozó zsűri vesz körül, hanem ámulatba ejtett, támogató közönség.

Mikor félelmeiden dolgozol, mikor a lelked felszabadításáért teszel erőfeszítést, szent vagy és az Univerzum Neked szurkol. Ezért érdemes élni, ezért érdemes meghalni.    

     

Hasznos tanácsok kézenállás előkészítéséhez

Ki ne emlékezne a tornaórai próbálkozásokra a bordásfal mellett… Gyerekként sok mindentől nem féltél még, ami ma könnyen lehet, hogy riadalommal tölt el. A kézenállás a legtöbb embernél a fejre eséstől való rettegésnél bukik meg, pedig megfelelő felkészülés mellett egy átlag ember is képes elsajátítani a biztonságos technikát.

Ma már nem csak az akrobaták privilégiuma ez a lehetetlennek tűnő mozdulat, hanem könnyen összefuthatunk vele egy komolyabb jóga órán is.

A kézenállás ugyanis számos áldásos hatást tudhat magáénak:

·         serkenti a vérkeringésedet,

·         „felébreszt”, azaz felfrissíti az agyat,

·         erősíti a csuklódat, a karodat és a vállaidat,

·         egyszerre edzi (erősíti és nyújtja) a tested teljes izomzatát,

a mély hát és mély hasizmokat is beleértve,

·         fejleszti az egyensúlyérzékedet és a koncentrációt,

·         jó közérzetet biztosít és messzire száműzi a depressziót.

Mivel magam is 30 felett tanultam meg, és hatásainak köszönhetően jóformán függő lettem,

Úgy döntöttem tanfolyamot szervezek azok számára, akik e különleges hobbinak hódolva szeretnék a stabil egyensúlyt beépíteni mindennapi életükbe.

A csapat összetétele mozgásos múlt és fizikai kondi szempontjából rendkívül vegyes volt.

A felkészülés azok számára legnagyobb kihívás, akinek kezdetben még, csak merev és fejletlen izomzat áll rendelkezésükre. Az ő hitüket, elszántságukat és kitartásukat becsülöm a legnagyobbra.

Ha Te is ebben a helyzetben vagy, és szeretnéd elkezdeni a tested kézenállásra való felkészítését, javaslom, hogy az ehhez legfontosabb izomcsoportok rendszeres erősítését és nyújtását minél előbb építsd be az életedbe.

Nagyon jól mérheted az erősödésedet a különböző típusú fekvőtámaszok gyakorlásán keresztül. Ehhez néhány praktikus jó tanács:

·         Inkább 4x5, mint egyszer 20, tehát a minőségre, ne a mennyiségre menj rá. Ahogy a technikád tökéletesedik, emelheted a mennyiséget is.

·         Találd meg a helyes kezdő pozíciót: emeld meg a csípődet, hogy ne lógjon a derék, feszítsd meg a hasat, a feneket és a combokat, ez automatikusan megfeszíti a mély hátizmokat is, ami megóv a derekad túlterhelésétől. Egyszóval légy olyan, mintha bambuszbotot akarnának törni rajtad J. Már ennek a pozíciónak (dvipádászana) a puszta kitartása is megedzi a vázizomzatodat.

·         Amikor megvan a helyes tartás és elkezded a fekvőtámaszokat, ügyelj arra, hogy csak annyira engedd magad le, hogy a pozíciót, a kinyomás alatt is meg tudd tartani. Légy végig olyan, mint egy deszka, mely nem hajlik semerre.

·         Fogod tapasztalni, hogy, ha rendszeresen és megfelelően gyakorlod a fekvőtámaszt, hamarosan egyre mélyebbre tudod majd leengedni magad, míg végül, a mellkasod egészen leér a földig.

·         Legkésőbb akkor, mikor az erőd fejlődésnek indul, és el kezded egyre lejjebb engedni a testedet, kezd el a könyöködet beforgatni a tested mellé. Ekkor már az ujjak is előre fele néznek.

·         Mindig használj mély, ujjay légzést (orron át való, erős, torokfókuszú lélegzés, mely mindkét irányba jól hallható hanggal jár), beszívást a leengedésnél, kifújást a kitolásnál. 

·         Ha úgy érzed, nehezen veszed rá magad a rendszeres, napi testedzésre, használhatsz olyan zenéket, melyek erőt adnak és lelkesítenek. Indítsd el a zenét akkor is, ha semmi kedved az erősítéshez. Ha már hallod, a zene megteszi a maga hatását, és így Te is könnyebben veted bele magad a gyakorlásba.

·         Végül egy jó tanács nem csak kezdőknek:  A kitolásnak ne csak felfelé legyen iránya, hanem hátrafelé is. Használj erős, keresztcsonti fókuszt, mintha egy üveg, jó évjáratú, tokaji lenne a keresztcsontodra állítva, és semmiképpen nem szeretnéd, hogy leboruljon J. Ezzel a hátrafelé való tolással a testedet még jobban össze tudod fogni, arról nem is beszélve, hogy így azokat az oldalsó izmokat is nagyon hatékonyan edzed, melyek majd a kézenállás, izomból való kiemeléséhez lesznek nélkülözhetetlenek.

·         Ja, és el ne feledjük az egyik legfontosabbat. Próbálj meg mosolyogni! Nem vicc, és nem is azért mondom, hogy szívassalak… Ha mosolyogsz, lelazítod az arcizmaidat, ezáltal egy olyan erőforrásra teszel szert, mely később is jól jöhet még, a nehezebb izommunkát igényelő gyakorlatoknál, mikor minden erődre szükséged lehet (pl: fejenállásból kézenállásba kinyomás esetén). Emellett elkezded magad rászoktatni arra a finom izolációs mozgásra is, amire majd a kézenállásban való egyensúly keresésénél lesz nagy szükséged.

  

Mindig ügyeljünk arra, hogy az erősítés blokkok között legyen pihenés és némi nyújtás is. Különösen, ha a vállaid kötöttek, nagyon fontos azok rendszeres nyújtása.

Egy jó tipp, hogy megtudd, mennyire merevek a vállaid!

Állj oldalt egy tükörnek, melyben legalább deréktól felfelé látod magad. Most nyújtsd ki a  karodat, függőlegesen a fejed felé. Mindeközben igyekezz a hasadat és a fenekedet megfeszíteni. Ha azt látod, hogy a függőleges karokat csak a csípőd előretolásával tudod biztosítani, az azt mutatja, hogy a vállaid még nyújtásra szorulnak. Hasonlóan kötött vállakkal, főleg, ha azok fejletlen izomzattal társulnak, a kézenállás egyedüli gyakorlása, még fal segítségével is veszélyes lehet!!!

Ebben az esetben, a rendszeres erősítés és nyújtás mellett a legkönnyebben és legveszélytelenebbül gyakorolható pozíció a kakászana, vagy „varjú póz”.

Ehhez guggolj le és tedd a talajra a kezeket vállszélességben, előre néző ujjakkal egy tenyérnyire, a lábaid elé. Innen, lassan előre dőlve támaszd be a két könyököt a combok és a vádli találkozásához, körülbelül a térdek és a bokák felezőpontjánál.  Súlyodat az enyhén hajlított könyökökre engedve igyekezz tehermentesíteni a lábakat, majd előbb az egyiket, aztán, ha érzed az egyensúlyt, a másikat is emeld a levegőbe.

Ennél az ászanánál, ha kibillensz az egyensúlyodból könnyen fejre eshetsz, ezért, ha bármi bizonytalanságot érzel, inkább készíts a fejed elé egy párnát. Fontos még az is, hogy amint elemeled a másik lábadat is a talajról, legalább a két nagylábujjat érintsd össze, és a combokkal végig össze felé told a két könyököt. Egyszóval, bár nincs rajtuk súly, legyen tónus a lábakban is.

Ennek az ászanának egyfajta evolúciója lehet a bakászana, mely már lehetőséget kínál arra, hogy a lábaidat onnét közvetlenül kézenállásba emeld. 

A vállak nyújtásához legegyszerűbb, ha térdelőtámaszból függőleges, csípőszélességbe helyezett combokkal, elfekteted a felsőtestedet és a mellkasodat közelíted a talaj felé. Ha ennél lustább megoldásra vágysz, hason fekve felpakolhatod a karodat az ágyra, vagy bármilyen emelvényre, ami nem túl magas. A fejedet lógasd és a kinyújtott karokon kívül igyekezz ellazítani az egész testedet. 

A nyújtásra is igaz, hogy a hatásfok emelése végett érdemes mély ujjay légzést végezni alatta.

Ha mindehhez még az agyadat is sikerül kiürítened – amit a figyelmed a nyúló testrészre való tökéletes összpontosításával érsz el – sokkal meghittebb kapcsolatba kerülsz a saját testeddel, és a határaid tiszteletben tartása révén, a hosszú távú fejlődés alapköveit is lerakod.   

A valódi fejlődést a test, a lélek és a szellem együttes transzformációja hozza meg, ehhez pedig kitartásra és némi alázatra van szükség.

A kitartásod akkor lesz igazán hosszan tartó, ha a szívedben az elvárást, törekvéssé finomítod, az alázat pedig azon múlik, el tudod-e minden esetben fogadni azt, amit a tested megenged, még akkor is, ha az kevesebb, mint, amit legutóbb engedett. Az éppen aktuális határaid elfogadása megóv a sérülésektől, az a mélységes belső figyelem pedig, amit ilyenkor magadnak adsz, olyan ajándék, mely sokkal inkább a jóga gyümölcse, mint a tényleges, technikai fejlődés.

Ahogy a sérülések útján haladva sikerül a kezdetben agresszív testedzést jógává nemesítened, a fejlődés, mint a gyakorlás áldásos mellékhatása, magától jelenik meg, és az olyan haladó ászanák, mint a kézenállás is könnyedén megvalósíthatóvá vállnak.

Ha szeretnél csatlakozni a kézenállás órákhoz, ide kattintva találsz erre vonatkozó információt.

Jó gyakorlást kívánok Neked.