2017. szeptember 27., szerda

A súlytalanság gyakorlata

Gyönyörű, légies mozdulatok, mintha még a gravitáció is elbambulna egy kicsit, de legalábbis jóban van vele az illető. Súlytalanság van, a lábak minden erőlködés nélkül emelkednek a magasba. Mindez csak technika lenne?

A rövid válasz: igen. Ha jó a technikád, bármire képes vagy. Na, de min múlik a jó technika? Fejben semmi perc alatt összerakod, de, hogy a tested is mindezt lekövesse, és zökkenő mentesen végrehajtsa, ahhoz bizony éveken át tartó, megszállott gyakorlásra van szükség. 




Ezzel a mondattal nehéz népszerűnek lenni, hisz legtöbben az azonnali, gyors fejlődést keresik. Csak kevesen jutnak el a következő kérdéshez: Mi kell az éveken át tartó, kitartó gyakorláshoz?

Ennél a kérdésnél jelenik meg az agyon csépelt, ezo-bullshitnek hangzó válasz, melynek azonban sajnos most is megkerülhetetlen igazságtartalma van: „Az út a fontos, nem a cél.” Ez a mondat nem a fájdalomdíjnak kitalált, - a részvétel a fontos, nem a győzelem – üzenetét képviseli.

Az út azt jelenti, hogy kíváncsi vagy a tested működésére, kíváncsi vagy a fejlődés teljes folyamatára. Türelemmel és kitartással gyakorolsz, kifejlesztesz egy mélyebb figyelmet, melyen keresztül nem csak a testeddel, de saját magaddal is egy sokkal mélyebb, bensőségesebb kapcsolatot tudsz kiépíteni. Tiszteletben tartod a határaidat, de nyitott vagy az újra, a kísérletezésre. Képes vagy lelassulni, elmélyülni, belemerülni a különböző testérzetekbe. Ugyanakkor képes vagy játékos módon a felfedezés örömét is megélni egy-egy mozgásos kísérlet alkalmával.

Mivel mindannyian szeretnénk gyorsan fejlődni, érdemes időnként megállni és figyelmeztetni magunkat a pillanat tudatos megélésére. Ha van kedved, tarts velem egy játékos felfedező útra, ahol a súlytalanság, azaz, a súlyáthelyezés művészetébe tudsz belekóstolni.



Sokan azt gondolják, azért nem képesek egy-egy nehezebb mozdulatot végrehajtani, mert nem elég erősek hozzá, nincs „elég” izmuk, nem elég ügyesek, hajlékonyak hozzá. Ezek persze mind-mind számítanak, de amikor azt látod, hogy valaki játékos könnyedséggel mozgatja a testét, az nem csak azért van, mert az illető erős, hanem azért, mert a mozdulat valóban könnyűvé válik.

Néha láthatod ugyanazt a mozdulatot túlsúlyos vagy épp vékony, csontos emberektől is. Hogyan képesek mégis minderre?

Egyik Ido Portal videóban hasonló kérdésre azt a választ kapjuk, hogy nem az izom szerkezetén és minőségén, mennyiségén, hanem a megfelelő, mozgásos mintákon múlik a mozdulat kivitelezése.

Ehhez annyit tennék még hozzá, hogy ha nem rendelkezel a szükséges mozgásos mintákkal, kívülről is beemelheted őket a rendszeredbe. Az erőnek nem csak a mértéke, hanem sokkal inkább az iránya számít. Elegendő erővel rendelkező emberek is bajban lehetnek, ha nem tudják az erejüket egy pontba koncentrálni, míg mások a kevesebb erőt jobban összpontosítva könnyedén végrehajtják a mozdulatot.


Az előbbi videóban az egyik, Ayurvédából ismert szemléletmódot hívtam segítségül. Itt a testben zajló különböző irányú mozgásokat ’szeleknek’ nevezik. Számunkra most két ellentétes irány egyszerre való megvalósítása lesz a kísérlet célja.

Az egyik irány a középpontból a perifériák irányába való kiterjedés, míg a másik a perifériákból a középpont felé való törekvés lesz. 

Mielőtt nekiállsz a gyakorlatnak, keress olyan talajt, melynek felülete sem nem túl csúszós, se nem túl tapadós. Ha ez megvan, hajlított kezeiddel, lábaiddal a talajon támaszkodva helyezkedj el, úgy, hogy minden végtagod tónusban legyen és lehetőleg egyforma súlyt ossz el rajtuk. Két középpontja lesz a testednek. Az egyik a szíved magasságában, középen, a mások a medencéd közepén van. 


Először indíts el köröket a testeddel minden irányba úgy, hogy a kezeid és a lábaid a helyükön maradnak. Miközben ezt a mozgást végzed, képzeld el hogy, egyfajta áramlás indul el, a fenti középpontoktól az ujjak és lábujjak felé, onnét meg vissza a középpontok felé, mindezt egyszerre. Az eredmény egy speciális rugalmasság lesz, melyet úgy tesztelhetsz le, hogy képes vagy-e a négy végtaggal egyszerre, egyforma erővel a testedet a levegőbe lökni úgy, hogy érkezéskor a végtagjaid egyszerre érjék a földet. Érkezéskor természetesen puhítsd a mozdulatot, ahogy egy macska tenné. Halk, puffanás mentes, ’szomszéd barát’ talajfogásra törekedj.

Az izom feszességed legyen valahol 70-80% környékén. Plöttyedtre lazított testtel, illetve droid-merevre feszítve egyaránt fájdalmas lesz az élmény. Hangold be az izomzatodat, mint egy hangszert. Azt a feszességet keresd, amelyből tudsz még engedni és szükség szerint rá is tudsz feszíteni. Ezt jelenti a test rugalmassága.

Ahogy a kívánt tónust elérted, játszhatsz a súly áthelyezéssel. Először a felszabadított kézzel lépj előre és vissza. Ezután még mindig felszabadított kézzel, de már finoman, a talajon csúsztatva vidd előre és vissza a kezet. Itt már fogod érezni, hogy egy ponton túl kénytelen vagy a felszabadított kézre is súlyt tenni.


Miután ezt sikeresen mindkét kézzel végig csináltad, oszd el a súlyod egyelő mértékben a végtagjaid felett, és csúsztasd így előre-hátra egyik-másik kezet. Ha ezzel is megvoltál, kipróbálhatod, milyen az, ha a súlyodat egy az egyben a csúsztatott kézre helyezed, míg a felszabadított kézre nem raksz súlyt.    
     
Ha van kedved, játszd ezt végig a lábakkal is, majd a csúsztatós verziót próbáld a két kézzel egyszerre. Kipróbálhatod a két lábbal is szinkronban, végül a kezeket előre csúsztatva, majd a lábakat utána húzva, akár haladhatsz is előre, esetleg hátra felé.
Ez a gyakorlat eddig az izomzatod előkészítéséről, hangolásáról, és a különböző izomcsoportok közötti kapcsolat létrehozásáról szólt.

Innentől kezdve indul a játék, hogy táncba vidd ezt a megfelelően előkészített testet. Ahogy a lábakra billentve a súlyt felemelheted a karokat, úgy fordított esetben a lábakat is a levegőbe emelheted. Variálhatod csapottabb, kilassított, cigánykerekek, nyuszi és békaugrások különböző fajtáit, határ a csillagos ég, ami a csövön kifér. A videóban az így felépített mozdulatok egy spontán verzióját láthatod, bátran meríts belőle ihletet! :)




Ha belejössz, imádni fogod. Éppen ezért egy nagyon fontos dologra hívnám fel a figyelmedet: Ne felejtsd el élvezni, amit csinálsz. :) 

Ui: Ha reggel izomlázzal ébredsz, gondolj rám szeretettel. :) Bocs, hogy nem szóltam előre. ;)

2017. február 12., vasárnap

Elköteleződés

A mai bizonytalan világban, bizony nem könnyű hosszútávon gondolkodni. Ki tudja mi lesz holnap? Bármikor bármi megtörténhet. Az álmaid, vágyaid talán most is megvannak, de már jóval nehezebben lesznek belőlük célok, a feléjük vezető cselekvési tervek pedig lehet, hogy sosem készülnek el.

Pedig hány füzetet teleírtál velük, amikor még hittél önmagadban, hittél abban, hogy az életednek igenis célja van, hogy tart valahová, és, hogy a nagy kiszámíthatatlanság ellenére is vannak még az életben tervezhető dolgok. Ezek a füzetek most egy szekrény mélyén pihennek, ha még nem szabadultál meg tőlük.



Bár vannak még elképzeléseid, hogy kivel mikor találkozol, hogy mibe vágsz bele, és azt is tudod, hogy ehhez társakra van szükséged, inkább nem ígérsz senkinek semmit. Rád csak ne számítsanak, hisz az életed teljességgel kiszámíthatatlan. Az álmok jók lesznek álmoknak, egy lemondó sóhajod mindig lesz a számukra. Ebben a világban kényelmesebb és biztonságosabb inkább sodródni vagy épp aktívan úszni az árral.

A legkisebb veszteség akkor ér, ha minden döntésedet az adott pillanatban hozod meg. Az elköteleződés és kockázat vállalás szavaink szép lassan értelmüket vesztik. Élj a mának, hisz csak ez a pillanat az egyetlen valóság…

Egyre nagyobb divatja kezd lenni annak, hogy a spirituális bullshit-eket önigazolásra használjuk, amiért nem tesszük meg azt, amit igazán szeretnénk. „Minden úgy jó, ahogy van. Minden azért történik úgy, mert úgy kell, hogy történjen. A döntéseket úgyis mindig az egó hozza, jobb inkább ráfeküdni a végtelen lét-bizalom tengerére, az élet majd megoldja önmagát, hisz olyan még nem volt, hogy ne lett volna valahogy…”



Ez a hozzáállás a lehető legnagyobb fokú kényelmet szolgálja és azt, hogy véletlenül se kelljen semmilyen felelősséget vállalni, sem a tetteidért, sem az életedért, a sorsodért. Emellett persze valahol irigyeljük azokat, akik megalkuvás nélkül mennek a céljaik felé, és, ha kell, terveznek, döntéseket hoznak, kockázatot vállalnak.

Mi kell ahhoz, hogy egy ügy mellé tényleg oda tudj állni, vállalva ezzel ennek, az akár kényelmetlen velejáróit is?

Szembe jön veled egy utazás, egy kreatív munka, egy tanulási lehetőség. Tudod jól, hogy ha elfogadod, önmagadba fogsz befektetni. Tudod jól, hogy szükséged van rá, hogy nem fogod megbánni, hogy a javadat szolgálja. Mivel azonban mindez csak hosszú hónapok után lesz aktuális, elbizonytalanodsz. Hogyan is hozhatnál döntést ennyi idővel előre? Azt sem tudod, holnap mi lesz. Megvenni egy repülő jegyet egy 3 hónap múlva lévő utazásra? Mi van, ha épp beteg leszel és elbukod a repjegy árát? Mi van, ha történik valami, ami átírja az egészet?



Évek óta sírsz, hogy a munkahelyeden rabszolgaként tartanak. 10 programból 9-et le kell, mondj, mert bár elengedtek, az utolsó pillanatban mégis bent tartanak. Nincs magánéleted, a barátaid sem vesznek már komolyan. Végre szembe jön a lehetőség, hogy válts, de az új munkahelyhez új dolgokat kellene tanulni, olyan területen is helyt kellene állni, ahol eddig nem kellett. Sokkal több a szabadság benne és végre van szabad időd is. Viszont önálló döntéseket is kell hozni és vállalni értük a felelősséget. Hogyan döntesz?

Lehet, hogy bevállalod és lépsz tovább az ismeretlen és az új kihívások felé, de az is lehet, hogy hirtelen felértékelődik, ami eddig volt. Á, nem is olyan szemét a főnök. Végül is a túlóra egy részét kifizetik, a járulékok rendezve vannak és mivel nincs időd elkölteni a pénzedet, tudsz félre tenni a nyugdíjas évekre is.

Kérdeznék valamit.

Miért nagyobb kockázat vállalás most élni a céljaidnak, most befektetni a jelenlegi életedbe, és menni a személyes önmegvalósításod felé, mint feltételezni, hogy el fogod érni a nyugdíj korhatárt és nem fog kárba menni az a sok-sok pénz, amit erre az időre teszel félre?

Nem azt mondom, hogy ne legyen megtakarításod, de, ha mindehhez csak 65 évesen vagy az éppen aktuális nyugdíj korhatás betöltésével juthatsz hozzá, azzal pont a mai, bizonytalan világból fakadó félelmeidnek mondasz ellent.



Miből gondolod, hogy egy lélekölő munkahelyen való robotolás nem fog idő előtt megölni? Félre tennéd mindazt, ami igazán fontos, hogy majd egyszer, amikor már csak a gyógyszerek tartanak életben, kiélvezhesd a biztonság illúzióját? Majd utazol, ha ingyen lesz? És mi van, ha már nem leszel képes utazni? Mi van akkor, ha a Lélek egyszer csak fellázad az örökös elnyomás ellen?

Jöhet a klasszikus, sokat ismételt kérdés. Vajon a halálos ágyadon mit fogysz igazán megbánni? Hogy nem kötöttél elég biztosítást, hogy nem tettél félre több pénzt a temetésedre? Vagy, hogy nem éltél, amíg lehetett volna, hogy soha nem tetted fel magadnak a kérdést, hogy mire vágsz igazán?

Az önmegvalósításhoz sajnos bátorság kell. Ezt nem lehet megcsinálni örök halogatással, azzal, hogy majd az utolsó pillanatban döntést hozol. A döntést akkor kell meghoznod, amikor döntési lehetőséged van, amikor szembe jön Veled a pillanat.

Nem veszed meg a bérletet egy mozgás stúdióba, pedig járni szeretnél rendszeresen, csak azért, hogy kisebb legyen a kényszerítő erő. Ha nem vagy jól, nem mész, ha fáradt vagy, nem mész, ha nincs kedved, nem mész…

Sajnos az, az igazság, hogy akik valódi eredményeket érnek el, úgy tudják megcsinálni mindezt, hogy akkor is mennek, ha fáradtak, ha nincs kedvük, ha nincsenek jól. Megteszik önmagukért, és vállalják azt, ami ezzel jár. Amikor erről kérdezed őket, mindig az derül ki, hogy nem bánták meg a döntésüket.



Szinte már közhellyé vált, annyit ismételgettük, mégis időt álló, rendíthetetlen alapigazság, hogy, ha bármit szeretnél elérni mozgásban, zenében, képzőművészetben, spiritualitásban, vagy az életben általában, a legnagyobb ellenséged a saját komfort zónád. A lustaság és a kényelemszeretet, csakúgy, mint az örökös biztonsági játszma, kinyírják az önmegvalósítást.

Új Évi Fogadalom, 10-napos kihívás, 30-napos kihívás? Végig csinálod, vagy feladod? Itt és most döntést hozni egy távolibb időpontról? Mi kell ehhez?

Az örökös kiszámíthatatlanság miatt könnyen elveszítheted a hitedet abban, hogy lehetsz szinkronban azzal, amit az Élet akar Tőled. Ezek a döntések megkövetelik azt a bizalmat, hogy, ha Te igazán, teljes szívedből teszed a dolgod, azt, amiért a világra jöttél, akkor azt, az Univerzum igenis támogatni fogja.

Egyszerű és logikus igazság ez, mégis olyan könnyű az ebbe vetett bizonyosságunkat elveszíteni.
Ha igazán értékes a világ számára, amit teszel, önmagad vagy közben és a környezeted javára, épülésére válik a tevékenységed, az Univerzumnak nem éri meg a kukába tenni Téged. Egyszerűen muszáj, hogy támogasson, hogy segítsen, és neked is muszáj ebben töretlenül hinned, különben nem fogod tudni végig csinálni.



Az élet velejárója, hogy vannak benne embert-próbáló időszakok. Ilyenkor vizsgázik a hited, a kitartásod, a Lét-Bizalmad. Akkor is folytatod az önmagad felé vezető utat, ha épp nem érkezik segítség, akkor is, mások ellenzik, ha megpróbálnak lebeszélni róla? Van, hogy a ’realitás’ teljesen ellent mond az álmaidnak, azoknak a tevékenységeknek, melyekhez tehetséged, érzéked és szenvedélyed van. 

A Lélek felizzik Benned, mikor a dolgodat teszed, de külső megerősítés nem jön. Talán belső sem érkezik. Mégsem adod fel, mész tovább, bízva abban, hogy valahogy majd lesz, „mert olyan még nem volt, hogy ne lett volna valahogy…”

Ez a mondat már szerepelt az elején, mint spirituális bullshit. Most akkor bulshit vagy bölcsesség? Rajtad múlik. Az a kérdés, hogy önigazolásként használod a saját nyomorodra, vagy, épp ebből merítesz erőt, hogy tovább menj az Úton.

Ha egyszer utólag végig néznéd, hogy aznap hányszor voltál döntési helyzetben, és hogy ebből hányszor engedted át másoknak a döntést, akár a saját károdra, lehet, hogy megdöbbennél. Azt is érdekes lenne visszanézni, hogy hogyan alakult volna át az egész nap hangulata, ha ezekben a helyzetedben kezedbe veszed a sorsodat és meghozod a saját döntéseidet.

Ez a 2017-es év első bejegyzése tőlem. A január keményen indult sokunk számára. Veszteségek, félelmek, törések és az ezekkel együtt járó fájdalom cunamija söpört végig rajtam, és könnyen lehet, hogy Rajtad is. Próbára lett téve a Bizalom és a Bizonyosság mindabban, amit szeretek, és amiről azt gondoltam, hogy értelme van. A sors-szerűen érkező pofon legtöbbször elkerülhetetlen. Ami rajtad múlik, hogy meddig maradsz a földön és, hogy talpra állsz-e utána. Én eleget feküdtem, most talpra állok, és megyek tovább.

Ami nem öl meg, az megerősít. A bizalom visszaépítése kemény és sokáig eltarthat. Van értelme mégis tovább csinálni? Most van csak igazán.