A mai bizonytalan világban, bizony nem könnyű hosszútávon
gondolkodni. Ki tudja mi lesz holnap? Bármikor bármi megtörténhet. Az álmaid,
vágyaid talán most is megvannak, de már jóval nehezebben lesznek belőlük célok,
a feléjük vezető cselekvési tervek pedig lehet, hogy sosem készülnek el.
Pedig hány füzetet teleírtál velük, amikor még hittél
önmagadban, hittél abban, hogy az életednek igenis célja van, hogy tart valahová, és, hogy a nagy kiszámíthatatlanság ellenére is vannak még az életben
tervezhető dolgok. Ezek a füzetek most egy szekrény mélyén pihennek, ha még nem
szabadultál meg tőlük.
Bár vannak még elképzeléseid, hogy kivel mikor találkozol,
hogy mibe vágsz bele, és azt is tudod, hogy ehhez társakra van szükséged,
inkább nem ígérsz senkinek semmit. Rád csak ne számítsanak, hisz az életed
teljességgel kiszámíthatatlan. Az álmok jók lesznek álmoknak, egy lemondó
sóhajod mindig lesz a számukra. Ebben a világban kényelmesebb és biztonságosabb
inkább sodródni vagy épp aktívan úszni az árral.
A legkisebb veszteség akkor ér, ha minden döntésedet az
adott pillanatban hozod meg. Az elköteleződés
és kockázat vállalás szavaink szép lassan értelmüket vesztik. Élj a mának,
hisz csak ez a pillanat az egyetlen valóság…
Egyre nagyobb divatja kezd lenni annak, hogy a spirituális
bullshit-eket önigazolásra használjuk, amiért nem tesszük meg azt, amit igazán
szeretnénk. „Minden úgy jó, ahogy van. Minden azért történik úgy, mert
úgy kell, hogy történjen. A döntéseket úgyis mindig az egó hozza, jobb inkább
ráfeküdni a végtelen lét-bizalom tengerére, az élet majd megoldja önmagát, hisz
olyan még nem volt, hogy ne lett volna valahogy…”
Ez a hozzáállás a lehető legnagyobb fokú kényelmet szolgálja
és azt, hogy véletlenül se kelljen semmilyen felelősséget vállalni, sem a
tetteidért, sem az életedért, a sorsodért. Emellett persze valahol irigyeljük azokat, akik megalkuvás
nélkül mennek a céljaik felé, és, ha kell, terveznek, döntéseket hoznak,
kockázatot vállalnak.
Mi kell ahhoz, hogy egy ügy mellé tényleg oda tudj állni,
vállalva ezzel ennek, az akár kényelmetlen velejáróit is?
Szembe jön veled egy utazás, egy kreatív munka, egy tanulási
lehetőség. Tudod jól, hogy ha elfogadod, önmagadba fogsz befektetni. Tudod jól,
hogy szükséged van rá, hogy nem fogod megbánni, hogy a javadat
szolgálja. Mivel azonban mindez csak hosszú hónapok után lesz aktuális,
elbizonytalanodsz. Hogyan is hozhatnál döntést ennyi idővel előre? Azt sem
tudod, holnap mi lesz. Megvenni egy repülő jegyet egy 3 hónap múlva lévő
utazásra? Mi van, ha épp beteg leszel és elbukod a repjegy árát? Mi van, ha
történik valami, ami átírja az egészet?
Évek óta sírsz, hogy a munkahelyeden rabszolgaként tartanak.
10 programból 9-et le kell, mondj, mert bár elengedtek, az utolsó pillanatban mégis
bent tartanak. Nincs magánéleted, a barátaid sem vesznek már komolyan. Végre
szembe jön a lehetőség, hogy válts, de az új munkahelyhez új dolgokat kellene
tanulni, olyan területen is helyt kellene állni, ahol eddig nem kellett. Sokkal
több a szabadság benne és végre van szabad időd is. Viszont önálló döntéseket
is kell hozni és vállalni értük a felelősséget. Hogyan döntesz?
Lehet, hogy bevállalod és lépsz tovább az ismeretlen és az
új kihívások felé, de az is lehet, hogy hirtelen felértékelődik, ami eddig
volt. Á, nem is olyan szemét a főnök. Végül is a túlóra egy részét kifizetik, a
járulékok rendezve vannak és mivel nincs időd elkölteni a pénzedet, tudsz félre
tenni a nyugdíjas évekre is.
Kérdeznék valamit.
Miért nagyobb kockázat vállalás most élni a céljaidnak, most
befektetni a jelenlegi életedbe, és menni a személyes önmegvalósításod felé,
mint feltételezni, hogy el fogod érni a nyugdíj korhatárt és nem fog kárba
menni az a sok-sok pénz, amit erre az időre teszel félre?
Nem azt mondom, hogy ne legyen megtakarításod, de, ha mindehhez
csak 65 évesen vagy az éppen aktuális nyugdíj korhatás betöltésével juthatsz
hozzá, azzal pont a mai, bizonytalan világból fakadó félelmeidnek mondasz
ellent.
Miből gondolod, hogy egy lélekölő munkahelyen való robotolás
nem fog idő előtt megölni? Félre tennéd mindazt, ami igazán fontos, hogy majd egyszer,
amikor már csak a gyógyszerek tartanak életben, kiélvezhesd a biztonság
illúzióját? Majd utazol, ha ingyen lesz? És mi van, ha már nem leszel képes
utazni? Mi van akkor, ha a Lélek egyszer csak fellázad az örökös elnyomás
ellen?
Jöhet a klasszikus, sokat ismételt kérdés. Vajon a halálos
ágyadon mit fogysz igazán megbánni? Hogy nem kötöttél elég biztosítást, hogy nem tettél félre több pénzt a temetésedre? Vagy, hogy nem éltél, amíg lehetett
volna, hogy soha nem tetted fel magadnak a kérdést, hogy mire vágsz igazán?
Az önmegvalósításhoz sajnos bátorság kell. Ezt nem lehet megcsinálni
örök halogatással, azzal, hogy majd az utolsó pillanatban döntést hozol. A
döntést akkor kell meghoznod, amikor döntési lehetőséged van, amikor szembe jön
Veled a pillanat.
Nem veszed meg a bérletet egy mozgás stúdióba, pedig járni
szeretnél rendszeresen, csak azért, hogy kisebb legyen a kényszerítő erő. Ha
nem vagy jól, nem mész, ha fáradt vagy, nem mész, ha nincs kedved, nem mész…
Sajnos az, az igazság, hogy akik valódi eredményeket érnek
el, úgy tudják megcsinálni mindezt, hogy akkor is mennek, ha fáradtak, ha nincs
kedvük, ha nincsenek jól. Megteszik önmagukért, és vállalják azt, ami ezzel
jár. Amikor erről kérdezed őket, mindig az derül ki, hogy nem bánták meg a
döntésüket.
Szinte már közhellyé vált, annyit ismételgettük, mégis időt álló, rendíthetetlen alapigazság,
hogy, ha bármit szeretnél elérni mozgásban, zenében, képzőművészetben,
spiritualitásban, vagy az életben általában, a legnagyobb ellenséged a saját komfort
zónád. A lustaság és a kényelemszeretet, csakúgy, mint az örökös
biztonsági játszma, kinyírják az önmegvalósítást.
Új Évi Fogadalom, 10-napos kihívás, 30-napos kihívás? Végig
csinálod, vagy feladod? Itt és most döntést hozni egy távolibb időpontról? Mi kell
ehhez?
Az örökös kiszámíthatatlanság miatt könnyen elveszítheted a
hitedet abban, hogy lehetsz szinkronban azzal, amit az Élet akar Tőled. Ezek a
döntések megkövetelik azt a bizalmat, hogy, ha Te igazán, teljes szívedből
teszed a dolgod, azt, amiért a világra jöttél, akkor azt, az Univerzum igenis
támogatni fogja.
Egyszerű és logikus igazság ez, mégis olyan könnyű az ebbe
vetett bizonyosságunkat elveszíteni.
Ha igazán értékes a világ számára, amit teszel, önmagad vagy
közben és a környezeted javára, épülésére válik a tevékenységed, az Univerzumnak
nem éri meg a kukába tenni Téged. Egyszerűen muszáj, hogy támogasson, hogy
segítsen, és neked is muszáj ebben töretlenül hinned, különben nem fogod tudni
végig csinálni.
Az élet velejárója, hogy vannak benne embert-próbáló időszakok.
Ilyenkor vizsgázik a hited, a kitartásod, a Lét-Bizalmad. Akkor is folytatod az
önmagad felé vezető utat, ha épp nem érkezik segítség, akkor is, mások
ellenzik, ha megpróbálnak lebeszélni róla? Van, hogy a ’realitás’ teljesen
ellent mond az álmaidnak, azoknak a tevékenységeknek, melyekhez tehetséged,
érzéked és szenvedélyed van.
A Lélek felizzik Benned, mikor a dolgodat teszed,
de külső megerősítés nem jön. Talán belső sem érkezik. Mégsem adod fel, mész
tovább, bízva abban, hogy valahogy majd lesz, „mert olyan még nem volt, hogy ne
lett volna valahogy…”
Ez a mondat már szerepelt az elején, mint spirituális bullshit. Most akkor bulshit
vagy bölcsesség? Rajtad múlik. Az a kérdés, hogy önigazolásként használod a saját
nyomorodra, vagy, épp ebből merítesz erőt, hogy tovább menj az Úton.
Ha egyszer utólag végig néznéd, hogy aznap hányszor voltál
döntési helyzetben, és hogy ebből hányszor engedted át másoknak a döntést, akár
a saját károdra, lehet, hogy megdöbbennél. Azt is érdekes lenne visszanézni,
hogy hogyan alakult volna át az egész nap hangulata, ha
ezekben a helyzetedben kezedbe veszed a sorsodat és meghozod a saját
döntéseidet.
Ez a 2017-es év első bejegyzése tőlem. A január keményen
indult sokunk számára. Veszteségek, félelmek, törések és az ezekkel együtt járó
fájdalom cunamija söpört végig rajtam, és könnyen lehet, hogy Rajtad is.
Próbára lett téve a Bizalom és a Bizonyosság mindabban, amit szeretek, és
amiről azt gondoltam, hogy értelme van. A sors-szerűen érkező pofon legtöbbször
elkerülhetetlen. Ami rajtad múlik, hogy meddig maradsz a földön és, hogy talpra
állsz-e utána. Én eleget feküdtem, most talpra állok, és megyek tovább.
Ami nem öl meg, az megerősít. A bizalom visszaépítése kemény
és sokáig eltarthat. Van értelme mégis tovább csinálni? Most van csak igazán.
Aki egyszer Útnak indul...
VálaszTörléshttps://www.youtube.com/watch?v=zDJzElJecs4